bornslippy

Először is gratulálnék magamnak, sikerült 34 napot kibírni fű nélkül. Micsoda tisztulás volt!
Szorongás, köd az agyban, emelkedett vérnyomás, pánikrohamok, rosszullétek, izomfeszültség, kimerültség, hangulatingadozások, rémálmok minden éjjel, managerinszomnia (milyen jó is minden éjjel 2-3x felébredni, majd agónizálni az életen, hol siklott félre).  De a vége fele már stabil, fos kedv volt minden nap, néha kis boldogsággal, de egyre nagyobb nyugalommal. Persze ahogy vezettem ki Hollandiába, ott is elkapott az autópályán egy hülye pánikroham szerű fos, de kezelhető volt.  Jó kis ár ez azért ha néha az ember menekülne az életéből. Mindegy, csak nyomja el a szaros kis traumáim, legyen köd, amiben édes a "me-time". 



Hollandia - Kiérkezés - Kultúrsokk

 Közveszélyes lengyelek, akik szétcsapva ordítják végig az éjszakát. Mindenütt mocsok és hangzavar, egy iszonyat lelakott lakásban. Bőven túlmegy a kis komfort zónámon. És még a melót nem is láttuk! Nagyon ki van a tököm már ezzel a cigány élettel, de van egy kétéves tervünk amit minden áron szeretnék megvalósítani. Félretenni amennyit lehet a következő időszakban és beforgatni különböző kripto-s projektekbe. Ha lesz egy kis szerencsénk, 10-30x simán lehet, az pedig bőven elég a farmra, amit meg szeretnék venni. Talán ez az utolsó és egyben legnehezebb próbatétel. Két év szopás, harmadrendű munkásként egy tömegszálláson, csupa olyan emberrel akikkel 5 percet sem szívesen tölt el az ember. Kíváncsi vagyok meddig fogjuk bírni ezt a fajta életvitelt. Pláne hogy minden nap idekinn, amit a fostos pénzkereséssel töltünk, távol vagyunk mindentől és mindenkitől akik fontosak az életben. A családtól, a barátoktól, csupán azért hogy minél több pénzünk legyen. Kell az a farm, ez tartja a lelket bennem. Nem volt könnyű időszak, mostmár 5 éve tart. Kíváncsi vagyok mikor áll a szerencse az oldalunkra. Mikortól indul el egy olyan irány az életben, amikor mindketten érezzük hogy jó helyen vagyunk, a lehető legjobb időben. Rég volt, az biztos. 


Fáradt vagyok, úgyérzem erőmön felül teljesítek, pedig még el sem kezdtem dolgozni. Túlélek, túlélem a napokat, próbálok stabil maradni mentálisan, próbálok levegőt venni. Az életem traumáinak mindegyike egy nyílvesszőként áll ki a hátamból, miközben a Nirvána felé menetelés mocsarában lépkedek előre, néha hátra, mint egy részeg karatemester, aki azt gondolta tud mindent, mégis az alkoholmámor és önpusztítás miatt, csak bolyong az élet útvesztőjében. Célját hiszi, de valahogy egyre hosszabb és hosszabb az út a megpihenésig.
Pedig mennyire jó lenne már egy jó alvás, egy boldog hét, amikor nyugodt az elme, könnyű a test, édes az alvás, öröm a lét.