bornslippy

Először is gratulálnék magamnak, sikerült 34 napot kibírni fű nélkül. Micsoda tisztulás volt!
Szorongás, köd az agyban, emelkedett vérnyomás, pánikrohamok, rosszullétek, izomfeszültség, kimerültség, hangulatingadozások, rémálmok minden éjjel, managerinszomnia (milyen jó is minden éjjel 2-3x felébredni, majd agónizálni az életen, hol siklott félre).  De a vége fele már stabil, fos kedv volt minden nap, néha kis boldogsággal, de egyre nagyobb nyugalommal. Persze ahogy vezettem ki Hollandiába, ott is elkapott az autópályán egy hülye pánikroham szerű fos, de kezelhető volt.  Jó kis ár ez azért ha néha az ember menekülne az életéből. Mindegy, csak nyomja el a szaros kis traumáim, legyen köd, amiben édes a "me-time". 



Hollandia - Kiérkezés - Kultúrsokk

 Közveszélyes lengyelek, akik szétcsapva ordítják végig az éjszakát. Mindenütt mocsok és hangzavar, egy iszonyat lelakott lakásban. Bőven túlmegy a kis komfort zónámon. És még a melót nem is láttuk! Nagyon ki van a tököm már ezzel a cigány élettel, de van egy kétéves tervünk amit minden áron szeretnék megvalósítani. Félretenni amennyit lehet a következő időszakban és beforgatni különböző kripto-s projektekbe. Ha lesz egy kis szerencsénk, 10-30x simán lehet, az pedig bőven elég a farmra, amit meg szeretnék venni. Talán ez az utolsó és egyben legnehezebb próbatétel. Két év szopás, harmadrendű munkásként egy tömegszálláson, csupa olyan emberrel akikkel 5 percet sem szívesen tölt el az ember. Kíváncsi vagyok meddig fogjuk bírni ezt a fajta életvitelt. Pláne hogy minden nap idekinn, amit a fostos pénzkereséssel töltünk, távol vagyunk mindentől és mindenkitől akik fontosak az életben. A családtól, a barátoktól, csupán azért hogy minél több pénzünk legyen. Kell az a farm, ez tartja a lelket bennem. Nem volt könnyű időszak, mostmár 5 éve tart. Kíváncsi vagyok mikor áll a szerencse az oldalunkra. Mikortól indul el egy olyan irány az életben, amikor mindketten érezzük hogy jó helyen vagyunk, a lehető legjobb időben. Rég volt, az biztos. 


Fáradt vagyok, úgyérzem erőmön felül teljesítek, pedig még el sem kezdtem dolgozni. Túlélek, túlélem a napokat, próbálok stabil maradni mentálisan, próbálok levegőt venni. Az életem traumáinak mindegyike egy nyílvesszőként áll ki a hátamból, miközben a Nirvána felé menetelés mocsarában lépkedek előre, néha hátra, mint egy részeg karatemester, aki azt gondolta tud mindent, mégis az alkoholmámor és önpusztítás miatt, csak bolyong az élet útvesztőjében. Célját hiszi, de valahogy egyre hosszabb és hosszabb az út a megpihenésig.
Pedig mennyire jó lenne már egy jó alvás, egy boldog hét, amikor nyugodt az elme, könnyű a test, édes az alvás, öröm a lét. 

 

Nah ebbe is belekezdem. De hogy minek azt nem tudom, felesleges. Úgyse fogja senki sem olvasni a blogom, de nekem jól fog esni leírni a dolgokat amiket magamban tartok.
Itt ülök benn a munkahelyen, éppen most múlt el dél és azon gondolkodom mit a faszt keresek én itt karácsonykor. 4 műszak. Pontosan ezt. Pedig jobban el tudném képzelni hogy otthon legyek kedvesemmel, azokkal akiket igazán szeretek. Nembaj, pénzt keresek, nem halunk éhen, ez is fontos. Valakinek kell dolgozni ebben az országban, különben a felsőbb rétegnek még a végén lejjebb kéne adni a színvonalat, és nem tudná lenyúlni a fizetésem felét különböző adók formájában. Faszság ez az egész kurva rendszer. De nagyon ki lett találva. Mind1, nem a politikáról akarom hogy szóljon a blogom. Vannak értelmesebb dolgok is ennél :)
Érdekes egy nap volt a tegnapi. Szenteste volt, pocsék volt. Anyám szokás szerint a tv-t bámulta egész nap, szegény lázas volt, aggódom is érte. Kedvesemmel egész nap rosszban voltunk, meg is volt rá az okunk. Remélem rendbejönnek a dolgok. Megtettük amire régóta vágytunk, és most mégsem vagyunk boldogok. Persze ez benne volt. Dehát erről szól az egész élet, nem? Aki nem kockáztat az nem nyer. 1x élünk stb stb... Nembaj, mindennek megvan az ára, ennek is, és most nyögjük. Csak persze megint karácsonykor. Egész életemben utáltam a karácsonyt. Soha nem arról szólt amiről kellene. Az állandó veszekedések, viták, és az a feszültség... Kinek kell? Utálom. Semmi jó nincs benne.
Pláne mióta Apám is meghalt azóta aztán pláne, elötte se volt jó, mostmár van konkrét ok is hogy miért is szar. Hiányzik. Tegnap is bőgtem miatta. Jólesett. Nagyon ritka dolog hogy tudok sírni, valamiért ezek a dolgok meghaltak bennem mióta meghalt Apu.
Még 2 nyamvadt óra és mehetek haza. Persze nem olyan egyszerű, mert legalább 2 óra míg hazaérek. Legtöbb esetben céges busszal utazom, de karácsonykor nincs. Pedig az az igazi. Valami 1000 éves busz tele kosszal, olajjal és minden mérgező gázzal. Fincsi rajta utazni. Általában tele van vagy teljesen üres. A fene se érti. Tele olyan emberrel akik minimál bérért dolgoznak, és tele van a faszuk a világgal. Látom nap mint nap az arcukon vajon mi zajlik le bennük. Mennyit bírnak még elviselni...
Képesek pár forinton veszekedni, és képesek örülni hogy most tök jó mert megkaptam pótlékokkal az 55 000 forintot. Tisztelet nekik...
Ilyenkor mindig elszégyenlem magam, mert fizikai munkát végeznek kinn, hőségben és mínuszokban, kapnak annyit hogy eltartsák nagyonehezen a családjukat, és mégis tudnak nevetni.
Régen tele voltam "barátokkal", haverokkal, akikkel napi kapcsolatban voltam, mostmeg egy éve már hogy egy sms-t sem dobnak felém. Igaz más lett minden mióta együtt vagyok a kedvesemmel és mióta dolgozom. Mindent a pénz ront el, az adósságok. Utálok kölcsön adni. Jószívvel teszem, bárkinek volt rá szüksége, elsőre adtam. Nem kis pénzeket. De visszafelé ez sajnos már nem volt ilyen egyszerű. Volt hogy fél évig nem adták meg
a tartozást, rengeteg sms és telefon után sem. Egyszerűen nem hiszem el, hogy tudnak emberek úgy nap mint nap felkelni hogy nem ég az pofáján a bőr, ---basszus tartozom valakinek, meg kéne adni, ha már volt pofám kérni.---
Én nem tudnám ezt csinálni.
De nem is baj hogy így történtek a dolgok. Örülök is neki. Valamilyen szinten kullancsnak éreztem őket. Szívták a vérem, az életem. Ezek nem barátok, de még haverok sem. Élősködők... De viszont ugyanakkor hiányzik néha az hogy kicsit kimoccanjak a faluban spanolni. Mint régen...
Engem mióta dolgozom a nagy kék óriásnál azóta sokan nagyképűnek tartanak. De bárkit kérdeztem, aki szeret és ismer, megmondták hogy azért van mert jobban keresek náluk. Féltékenyek!  Szemét dolog, de legalább ebből is tanul az ember....
Milyen írónikus. Vajon ha valtozik az életszínvonal akkor is marad ugyanaz az ember? Persze mások lesznek az igényei, de maga a jellemvonásai változhatnak???